2015. júl 28.

ASMR - Az agy orgazmusa

írta: Ronella
ASMR - Az agy orgazmusa

Az ASMR (vagyis Autonomous Sensory Meridian Response - egyelőre magyar megfelelője nincs a kifejezésnek, én pedig nem igazán vagyok a téma szakembere, így meg sem próbálom lefordítani) jelenségével 2010-ben kezdett el foglalkozni az orvostudomány, viszont a hogyanokra és miértekre egy válasszal sem tudtak szolgálni. A szexuális orgazmushoz semmi köze sincs az ASMR-nek, mégis így emlegetik a leggyakrabban, mivel ez írhatná le legpontosabban a keletkező állapotot. A jelenség ismert még agymasszázs néven is, viszont az ASMR vált közismertté minden nyelvterületen. Az ASMR tulajdonképpen az az érzés, melyet nagyjából mindenki átélt, viszont nem sokan beszélnek róla. Arról a bizsergető érzésről van szó, melyet akkor érzünk, ha például valaki suttog, csókolózik, vagy ha valaki a hajunkba túr, esetleg finom mozdulatokkal játszik egy zacskóval. Az érzés az agyunk hátsó felén keletkezik, majd a bizsergés a gerincünkön keresztül végigfut az egész testünkön. Leginkább a libabőrhöz hasonlítható a jelenség, viszont azzal ellentétben nem csak pár másodpercig, hanem sokkal tovább is tarthat.

neuroscienceoforgasm.jpg
Mivel az érzés csökkenti a bennünk felgyülemlett stresszt, segít az elalvásban, és tulajdonképpen kényezteti az egész testünket, valamint szellemünket, egyre népszerűbbé kezdenek válni az ASMR generálásával foglalkozó youtube videók is. A legtöbb videóban a készítők egy teljesen hétköznapi témáról mesélnek suttogva, de az sem ritka, hogy egy szerepjáték során (titkárnő, tanár, orvos stb.) keltik fel bennünk az érzést.
A videók természetesen az angol nyelvterületen kezdtek hódítani, mára azonban számos nyelvterületről találkozhatunk különféle ASMR videókkal.  A legjobb hatás fejhallgatón keresztül érhető el úgy, hogy csak a videóra koncentrálunk. Sokak szerint sokkal hatásosabb ha számukra idegen nyelvű ASMR videókat hallgatnak, mivel úgy nem a tartalomra, csak a hangra koncentrálnak.

Hagyományos suttogós, ASMR videó egyszerű hangefektekkel:

 

 


Szerepjátékos ASMR videók:



Magyar ASMR:

Likeold a blog FACEBOOK OLDALÁT is! :)


 

 

 

Szólj hozzá

Nagyvilág